péntek, október 9

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 9.

Előzmények itt.(Miről is van szó)


Végre készen lettek a díszek is, már csak a konyharuha maradt hátra. Témája az ősz lesz, Profilo mintából hímzek egy darab anyagra amit majd ráoperálok egy konyharuhára.

Ismét sütkéreztem,

Joghurtos muffin

(Én kevesebb cukorral kevesebb olajjal csináltam (reszeltem bele citromhéjat is :-) )

Forrás itt.

Hozzávalók:

150 g joghurt
180 g cukor
240 g finomliszt
2 db tojás
fél csomag sütőpor
100 ml olaj

Előmelegített sütőben, 180 fokon félórát sütöm.



Zebratorta recept


Hozzávalók:
4 tojás
250 gramm cukor
200 ml olaj
250 ml tej
300 gramm finom liszt
1 cs. sütőpor
1 cs. vaniliás cukor
2 e.k. kakaópor

A kakaó kivételével, összekeverjük a hozzávalókat, majd két egyenlő részre osszuk a masszát. Az egyik tálban kikeverjük a kakaóporral a sötétebb tésztát, a másik tálban lévő massza fehéren marad.
Egy kivajazott és kilisztezett tortaformának a közepébe 3 evőkanálnyi fehér masszát cseppentünk ( vagy egy nagy pörköltes kanállal ). Ezután 3 evőkanál kakaós masszát kanalazunk a fehér massza közepébe. Így folytatjuk tovább a sort, amíg el nem fogy a tésztánk...a fehérbe feketét, a feketébe fehér masszát cseppentünk . Így lassan gyűrűk formálódnak. Előmelegített sütőben 180 fokon 40 percig sütjük, kihűlve kínáljuk.. porcukrozva. :-D

vasárnap, augusztus 30

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 8.


Végre erőt vettem magamon és elkezdtem a karácsonyi díszeket. Most egy darabig félreteszem a mintatervezést és hímzek.

Minta ebből az újságból származik, 3 hóemberke :



Jeleneleg itt tartok :-D

Tegnap gombát kerestünk az erdőben :

vasárnap, augusztus 2

Meleg ... meleg... melegem van !



Jelentés : a kihívás kivette a nyári szünetet  :-)

Jelenleg hajnali 2 van és még mindig olyan melegem van , hogy nem tudok aludni ( 83%-os páratartalom 31 fok hajnalban ?! ) . Nem is a hőfok, hanem a pára ami kibírhatatlan..mint egy meleg , sós és gőzös szauna...igazi trópusi hangulat ! Ez a nyár sokkal melegebb, mint a tavalyiak.

Jelenleg teljesen agyhalott vagyok, és nem tudok semmi értelmes alkotást kisajtolni magamból !
A hímzést és horgolást mellőzőm, mert csak annyira vagyok izzadt , mint egy beáztatott szivacs !
Pedig mennyi új minta motoszkál a fejemben..és nagyon szeretnék a kihívással is haladni .

Valószínűleg a hűvösebb napok beálltáig kényszer pihenőn lesz a keresztszemezés... NYUFF !

vasárnap, június 14

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 7.

Az utóbbi napokban rákapcsoltam a hímzésre és ma lettem kész a füzetes projekttel. ÉLJEN !
Ahogy lenni szokott, a varrás most is kifogott rajtam, de végül csak összehoztam ;-) !






Már megvan a következő projekthez a minta(ák), ami  három dísz lesz.
Minta : Profiloból , a témája karácsony, Lidl-is patchwork anyag (amit a könyvjelző hátulján illetve a füzet borításnál is használtam)  plusz aida.

Lehet ,hogy nem kezdek neki azonnal a díszeknek,... ebben a tikkasztó gőzős melegben csak összeizzadnám az anyagot :-)... de nagyon nagy a kísértés.

vasárnap, június 7

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 6.


Egy kis emlékeztető : 
Hárman testvérek belefogtunk egy közös hímzős játékba , ahol a feladat a 2015-ös éven belül elkészíteni:

- 3 felakasztható díszt
- 1 könyvjelzőt
- 1 konyharuhát
- 1 könyvborítót
+
- 1 MUKot kivégni

Minden vállalást egy évszakhoz kell kapcsolni  és a fejleményekről havi ( lehetőleg fényképes) jelentést kell tenni a blogon.
Végre, kinyomtam a könyvjelzőt !! Így mát két pontot kihúzhatok a listámról ( 1 MUK  és a könyvjelző )

Elkezdtem előkészíteni a cuccokat a következő projekthez, ami a könyvborító lesz.
 Minta megvan (Profilo), színek kikeresve, anyagok is készen állnak és a beborítandó könyv is megvéve. Jövő héten neki esek !





csütörtök, június 4

Értesítés a sütik használatáról


Ez a blog sütiket használ.
 A blog további használatával Ön jóváhagyja a sütik használatát.


Mit nevezünk sütinek?

A süti egy betűkből és számokból álló kisméretű fájl, amelyet a számítógépén tárolódik, amennyiben engedélyezi. Ezek a sütik segítséget nyújtanak az olal korrek működéséhez, hogy minél teljesebb élményben lehessen része böngészés közben.

Internetböngészőjében vagy harmadik fél által biztosított szoftveren keresztül blokkolhatja vagy akár le is tilthatja a sütiket, azonban a weboldal bizonyos részeinek használatánál mindez nehézségeket okozhat.

Ezen a blogon http://www.histats.com.com/ További informació látogató mérő van, de Nem gyűjt olyan információkat, amelyek közvetlenül azonosíthatják a látogatót.
Ezen a blogon NINCSENEK - Célzott/hirdetési sütik . sem hirdetések.

Csak a blog korrekt működéséhez szükséges sütiket használja.

Hogyan távolítsuk el a sütiket ?

Ne feledje, a sütiket bármikor letilthatja vagy eltávolíthatja, ezáltal az addig tárolt információk is tartósan törlődnek. Vagy haszálhatja az INKOGNITÓS WEBÖNGÉSZÉST.


Milyen sütik léteznek ?

A sütik négy kategóriába sorolhatjuk :

1. Nélkülözhetetlen sütik

• Az ilyen sütik nélkülözhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Olyan sütiket tartalmaznak például, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyes oldalakra lépjen.

2. Teljesítménnyel kapcsolatos sütik

• Az ilyen sütik arról gyűjtenek információt, hogy hogyan használják a látogatók az oldalt, segítségükkel megérthetik az esetlegesen felmerülő hibák okát, valamint új funkciók tesztelését is lehetővé teszik .

3. Működőképességgel kapcsolatos sütik

• Az ilyen sütik segítenek a specifikus funkciók engedélyezésében az oldalon, hogy növelni tudják a látogatói élményt, például azáltal, hogy megjegyzik az Ön preferenciáit.

4. Célzott/hirdetési sütik

• Ezek a sütik a megnyitott oldalakat, valamint a linkeket követik figyelemmel, amelyekre rákattintott. Ezen információkat arra használják, hogy weboldalakon  megjelenő reklámokat érdeklődési körére szabják. Ezt az információt harmadik felekkel is megoszthatják e célból. Emellett a reklámkampányok hatékonyságát is nyomon követhetik velük.



szerda, június 3

Normativa sulla privacy e utilizzo dei cookies



Normativa sulla privacy e utilizzo dei cookies

Questo blog non rappresenta una testata giornalistica in quanto viene aggiornato senza alcuna periodicità . Non può pertanto considerarsi un prodotto editoriale ai sensi della legge n° 62 del 7.03.2001.

Il Garante della Privacy ha recepito una direttiva europea che impone agli amministratori delle pagine web di mostrare ai visitatori un banner che li informa di quale sia lo politica dei cookie del sito che stanno consultando e di subordinare la sua accettazione al proseguimento della navigazione.

La piattaforma su cui è ospitato questo blog, ossia Blogger, utilizza dei cookie utili per fornire il servizio. Quando si inserisce un commento su un blog gestito tramite Blogger o quando si compila il form di contatto o richiesta, il sistema rileva e conserva automaticamente i dati identificativi, la data, l’ora e l’indirizzo IP del computer da cui vengono inviati i commenti.

Per ulteriori informazioni visitate la pagina della Privacy

I sistemi di statistiche utilizzati su questo blog http://www.histats.com.com/ La pagina della Privacy

In questo blog NON sono presenti degli annunci pubblicitari. 

Come disabilitare i cookie mediante configurazione del browser

Disabilitazione dei cookie su Firefox
Disabilitazione dei cookie su Chrome
Disabilitazione dei cookie su Internet Explorer
Disabilitazione dei cookie su Safari
Disabilitazione dei cookie su Opera


NAVIGAZIONE ANONIMA

Una navigazione senza l'utilizzo di cookie tecnici e di profilazione è possibile mediante quella che viene definita navigazione in incognito e che è fattibile con tutti i principali browser.

NOTA:



Le informazioni contenute nel blog http:/jrosacreation.blogspot.it, pur fornite in buona fede e ritenute accurate, potrebbero contenere inesattezze. L'autrice si riserva pertanto il diritto di modificare, aggiornare o cancellare i contenuti del blog senza preavviso.

L'autrice non è responsabile di quello che viene pubblicato dai lettori nei commenti ad ogni post. Verranno cancellati i commenti ritenuti offensivi o lesivi dell’immagine o dell’onorabilità di terzi, di genere spam, razzisti o che contengano dati personali non conformi al rispetto delle norme sulla Privacy e, in ogni caso, ritenuti inadatti ad insindacabile giudizio degli autori stessi.

L'autrice del blog non è responsabile dei siti collegati tramite link né del loro contenuto che può essere soggetto a variazioni nel tempo e infine si riserva a propria discrezione, ed in qualsiasi momento, il diritto di modificare queste condizioni di utilizzo ed interrompere la disponibilità del sito in qualsiasi momento e senza preavviso.

Ogni lettore è tenuto a verificare periodicamente queste condizioni per accertarsi di eventuali modifiche intervenute successivamente all’ultima consultazione del sito.
In ogni caso l’utilizzo del sito e dei suoi servizi comporta l’accettazione dei cambiamenti nel frattempo intervenuti.

Il materiale reperito in rete è di pubblico dominio o fornito da aziende ed enti che ne hanno autorizzato l'uso.
Alcuni testi citati o immagini inserite in questo blog sono tratte da internet e, pertanto, considerate di pubblico dominio, il resto del matreiale è di proprietà dell’autore del blog.
(L’utilizzo dei testi contenuti in questo blog è soggetto alla licenza Creative Commons Attribuzione-Non commerciale-Non opere derivate 2.5 Italia License.)
Non è consentita alcuna loro riproduzione, nemmeno parziale (su stampa o in digitale) senza il consenso esplicito dell’autore.


COOKIE LAW

 1) Che cosa sono i cookie?
I cookie sono dei file di testo che i siti visitati inviano al browser dell'utente e che vengono memorizzati per poi essere ritrasmessi al sito alla visita successiva.

 2) A cosa servono i cookie? 
I cookie possono essere usati per monitorare le sessioni, per autenticare un utente in modo che possa accedere a un sito senza digitare ogni volta nome e password e per memorizzare le sue preferenze.

3) Cosa sono i cookie tecnici?
I cookie cosiddetti tecnici servono per la navigazione e per facilitare l'accesso e la fruizione del sito da parte dell'utente. I cookie tecnici sono essenziali per esempio per accedere a Google o a Facebook senza doversi loggare a tutte le sessioni. Lo sono anche in operazioni molto delicate quali quelle della home banking o del pagamento tramite carta di credito o per mezzo di altri sistemi.

4) I cookie Analytics sono cookie tecnici? 
In altri termini i cookie che vengono inseriti nel browser e ritrasmessi mediante Google Analytics o tramite il servizio Statistiche di Blogger o similari sono cookie tecnici?. Il Garante ha affermato che questi cookie possono essere ritenuti tecnici solo se "utilizzati a fini di ottimizzazione del sito direttamente dal titolare del sito stesso, che potrà raccogliere informazioni in forma aggregata sul numero degli utenti e su come questi visitano il sito. A queste condizioni, per i cookie analytics valgono le stesse regole, in tema di informativa e consenso, previste per i cookie tecnici." 

5) Che cosa sono i cookie di profilazione?
Sono cokie utilizzati per tracciare la navigazione dell'utente per creare profili sui suoi gusti, sulle sue preferenze, sui suoi interessi e anche sulle sue ricerche. Vi sarà certamente capitato di vedere dei banner pubblicitari relativi a un prodotto che poco prima avete cercato su internet. La ragione sta proprio nella profilazione dei vostri interessi e i server indirizzati opportunamente dai cookie vi hanno mostrato gli annunci ritenuti più pertinenti.

6) È necessario il consenso dell'utente per l'installazione dei cookie sul suo terminale?
Per l'installazione dei cookie tecnici non è richiesto alcun consenso mentre i cookie di profilazione possono essere installati nel terminale dell'utente solo dopo che quest'ultimo abbia dato il consenso e dopo essere stato informato in modo semplificato.

7) In che modo gli webmaster possono richiedere il consenso?
Il Garante per la Privacy ha stabilito che  nel momento in cui l'utente accede a un sito web deve comparire un banner contenente una informativa breve, la richiesta del consenso e un link per l'informativa più estesa come quella visibile in questa pagina su che cosa siano i cookie di profilazione e sull'uso che ne viene fatto nel sito in oggetto.

8) In che modo deve essere realizzato il banner?
Il banner deve essere concepito da nascondere una parte del contenuto della pagina e specificare che il sito utilizza cookie di profilazione anche di terze parti. Il banner deve poter essere eliminato solo con una azione attiva da parte dell'utente come potrebbe essere un click.

9) Che indicazioni deve contenere il banner? 
Il banner deve contenere l'informativa breve, il link alla informativa estesa e il bottone per dare il consenso all'utilizzo dei cookie di profilazione.

10) Come tenere documentazione del consenso all'uso dei cookie?
È consentito che venga usato un cookie tecnico che tenga conto del consenso dell'utente in modo che questi non abbia a dover nuovamente esprimere il consenso in una visita successiva al sito.

11) Il consenso all'uso dei cookie si può avere solo con il banner?
No. Si possono usare altri sistemi purché il sistema individuato abbia gli stessi requisiti. L'uso del banner non è necessario per i siti che utilizzano solo cookie tecnici.

12) Che cosa si deve inserire nella pagina informativa più estesa?
Si devono illustrare le caratteristiche dei cookie installati anche da terze parti. Si devono altresì indicare all'utente le modalità con cui navigare nel sito senza che vengano tracciate le sue preferenze con la possibilità di navigazione in incognito e con la cancellazione di singoli cookie.

13) Chi è tenuto a informare il Garante che usa cookie di profilazione?
Il titolare del sito ha tale onere. Se nel suo sito utilizza solo cokie di profilazione di terze parti non occorre che informi il Garante ma è tenuto a indicare quali siano questi cookie di terze parti e a indicare i link alle informative in merito.

 14) Quando entrerà in vigore questa normativa?
Il Garante ha dato un anno di tempo per mettersi in regola e la scadenza è il 2 Giugno 2015.

szombat, május 23

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 6.

Jelentem : nem haladtam előre semmit a kihívásból! (pirul-pirul)

Teljesen ellazultam a kihívást , BOCSÁNAT !
A vicc hogy nem találom azokat a fonalakat amivel a könyvjelzőt kezdtem, szerintem bekavartam a többi fonalam közé. Ma elkezdem átnézni a hímzős zacskóim és próbálom rendszerezni a tartalmukat.

Valamit mégis hímeztem, bár nem a kihívásból ! Tipikus dolog egy mukistától, nem? 

Esztike húgomtól kaptam ezt a bájos szívecskét. 

Még sosem hímeztem előrenyomtatott aidát, de élveztem mert nem kellett számolgatni a kereszteket. Miközben hímeztem, a párom megkérdezte ezt Hencsinek csinálod ?.. 

Nézek rá értetlenül, mire ő nevetve : hát nem Petit és a Bogit hímzed? Deeeee , dee IGEN villant fel a lámpa az agyamban, tényleg ! 

péntek, április 24

Rajzműhely : Ismét blogon

Mostanában sokat rajzoltam és nem haladtam semennyire sem a hímzés projektel (Bocsi-bocsi ) ... na de ami késik nem múlik :-D

Íme néhány rajz :






Nem vettem az éves kihívások közé , mert nem tudom hogy mennyire fogom tudni tartani de... újra erőt vettem magamon és neki kezdtem az IR diétámnak...JAJ Nekem.
Ezért nincsenek fincsi receptek a blogon. IR recept : lomhán legelész .

kedd, március 10

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 5.

Haladtam a könyvjelzővel, bár még van mit rajta hímezni.
A horgolás most áll . Annyi mintát végig néztem ,hogy a fejemben teljes a káosz ! A barackos könyvjelző most milyen évszakhoz kapcsolható pontosan ?

szerda, március 4

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 4.


Tegnap olyan szépen sütött a nap, hogy végre tudtam hímezni.  Arra kellett rájönnöm, hogy a MEZ fonalak, akarom mondani Anchor...csodálatosak, öröm a tapintásuk :-D. Ma is biztosan bele hímzek a könyvjelzőbe ! Eleinte nem voltam meggyőződve a barackos témával, de most már kezdem szeretni !Szépül ! A horgolást két sorral folytattam,ott nem olyan látványos a haladás ezért nem fotóztam le.
Megvan a díszek témája, a legújabb Profiloból lesz :-D amit tegnap vettem.

hétfő, február 23

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 3.

Végre bejelenthetem egy MUK-ot kivégeztem ! Íme a pingvines futócska , amit a fürdőbe készítettem.

Annyira megörültem az eredménynek, hogy elkövettem egy nagy felelőtlenséget: neki kezdtem egy új terítőnek.

 Gondoltam olyan jól be van melegedve a kezem, miért is ne csinálhatnék egy rózsás terítőcskét, hiszen én " annyira vagány csaj vagyok "... igen ám de, az utóbbi eszeveszett horgolás most kezdi magát megbosszulni és már két napja nagyon fáj a jobb mutató ujjam. Most kényszer pihenőn van a kezem.
Az állás :
 +/-  1 MUK
könyvjelző áll és vár
megvettem a beborítandó füzetet

csütörtök, február 12

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 2.



Elkezdtem a könyvjelzőt, aminek a mintáját véres keservvel töltöttem le és bontottam ki a tömörített fájlját . Mindehhez okos telefont kellett használnom, mert a számtógépem szervizelték. Az okoska telefon pedig csak bizonyos fájlokat volt képes megnyitni a közös könyvtárból...vagyis a sors keze irányította a minta kiválasztását. :-D

Jelenlegi állás :

Hááát..tudom , hogy nem pont olyan mint az eredeti ^^,..de úgy válogattam , hogy szinte mindegyik színe MEZ ( Anchor ) fonál  legyen ,csak kettő Profilo . Bevallom, most nem csináltam színpróbát. Haladok a pingvines horgolás mukkal már kb. . 80% -nál tartok...éééés haza jött a szervizből a lapitopim :-D !

péntek, február 6

Kézimunkák - 2015-ös kihívás : Jelentés 1.

2015-ös év kihívása : Könyvjelző ??


Téma : Nyár

Az elején, mindent Profiloból akartam hímezni, de őszből és tavaszból még nem sok újságom gyűlt össze. Ősz lett volna a könyvjelzőm témája, de a neten sem találtam olyat ami tetszett volna. Mígnem megakadt a szemem ezen . Follow me, jelentése : Kövess ! És valóban, olyan kedvem lenne a cica után menni a nyári, virágos kertbe ! Vagyis meg van ! Ezt fogom meghímezni !

Ennek jegyében :
 - hímzés próbát csináltam, hogy biztos legyek a fonalak nem engedik a színüket. (Már ki is mostam, és nem ..nem engedik)
- az anyagot körben felhajtottam
- mintát kinyomtattam,
- fonalakat kiírtam, átváltottam, feltekertem, besoroltam

Ééésss.. Elkezdetem a böködést, amikor is rájöttem, hogy én totál hülye vagyok ! Ez ÍRTÓ NAGY lesz ! Ekkor gyorsan kikerestem egy anyagot, aminek olyan picik a kockái hogy már majdnem pötyi-pont és zöld színű. Irány mosás próbát csinálni..és LÁM-LÁM, az anyag fog mint az állat.

Ez a minta még könyvborítónak is nagy, szóval cicuska elfelejtve...mehetek megint mintákat nyálazni ! Teljesen kikattantam !


csütörtök, február 5

Kézimunkák : MUK lista

Én is MUKista vagyok és ezeket a mukokat rejtegetem.


(kész)

(lebontottam)

(még befejezetlen)

(még befejezetlen)

(még befejezetlen)



(lebontottam)
(lebontottam)

Kézimunkák : Mi a MUK ?



A nővérem többször is említette a blogján és szóban is, végül vettem a bátorságot és megkérdeztem tőle... Mi az a MUK ?!
Nevetve csak ennyit válaszolt : Mindig Újba Kezdők
Magyarán azok a kreatív emberek, aki mindig új és új mintát kezdenek el de azt nem fejezik be.
Angol megfelője a WIP ( work in progress - munka folyamatban )

MUK maga a megkezdett munka is, vagyis ami először szerelem hímzés / kötés/horgolás stb. volt, valami oknál fogva a fiók mélyére kerül és ott várakozik , mint egy kis "MUMUS" :-D.
Magyar fórumokon és a facebookon a MUK helyett az angol verzióval,  "UFO"-val találkoztam mint  meghatározással ( unfinished object - befejezetlen objektum).

hétfő, február 2

Kézimunkák : 2015-ös év kihívása



Ez egy SWAP , testvérek között.
Résztvevők : Nővérem   és   Húgom

El kell készíteni :

- 3 felakasztható díszt
- 1 könyvjelzőt
- 1 konyharuhát
- 1 könyvborítót
+
- 1 MUK kivégzése

Minden vállalást egy évszakhoz kell kapcsolni  és a fejleményekről havi ( lehetőleg fényképes) jelentést kell tenni.

 Még több előzmény: a nővérem blogján itt